Tegnap újabb edzésre került sor Sóskúton.
Ismét hatan voltak, de az edzés már keményebb volt, mint amilyennek az első bizonyult. A fiúk nagyon kitartóak és szorgalmasak voltak, amivel az edző is meg volt elégedve.
Rövid bemelegítés után négy gumiból kialakított kör területen következett a technikai felkészítés.
Különböző feladatokat kellett végrehajtaniuk, ami a jobb motorkezeléshez segít hozzá. Többek között egy kézzel, állva, egy lábbal kellett körbe-körbe haladniuk.
Ezek után az erőnlété volt a főszerep, amely kívülről nézve eléggé igénybe vette a fiúkat.
Később olyan feladatok következtek, amit valószínű sosem próbáltak volna ki, ha nem kapják meg feladatként, keresztbe tett kézzel, majd háttal ülve kellett motorozniuk egy egyenesben.
Végre jöhetett egy kis igazi motorozás, a gyerekpályán próbálhatták ki mindazt, amit addig gyakoroltak.
Kisebb pihenő után rátértek a crosspályára, ahol a motorozás után talán reménykedtek, hogy a 3 órán keresztül tartó edzésüknek vége, de ez nem így történt. Levezetés képpen 35 perces kemény menet következett a pályán, de persze ez nem volt olyan egyszerű, mint ahogyan hangzik, mert öt perces megszakításokkal különböző feladatokat kellett végrehajtaniuk, mint például egy kis motor tolás, futás, fekvőtámasz, motor ledöntése 5x jobb és 5x bal oldalra.
A fiúk minden feladatot becsületesen végrehajtottak, amelynek hatását valószínű még néhány napig érezni fogják! Smile
Képeket a galériában megnézhetitek!